Bor és lélek

Az én történetem

Mindannyiunk életében eljönnek időnként azok a bizonyos pillanatok, amikor már tényleg nem tehetünk mást mint, hogy veszünk egy mély levegőt és újratervezzük ezt az egészet. Én pont egy ilyen pillanatban estem szerelembe a borok izgalmas világával.


Első olvasatra talán szomorkásnak tűnhet ez az írás, de ígérem, mire a végére érsz,  érteni fogod, mi volt a célom azzal, hogy megosztom ezt veled.


Őrült mantrázás a borok között

Aznap zombi harcosként vánszorogtam be a munkahelyemre – ami történetesen egy debreceni borászati nagyker volt. Úgy döntöttem nincs sok hangulatom ma az emberekhez, ezért hátramentem a jégkorszaki (jó, ez talán enyhe túlzás a helyiség hőmérsékletére nézve) raktárunkba, hogy bor-pakolásba vezessem le felesleges negatív energiáim.

Hát persze, hogy rámtört a sírás ahogyan ott andalogtam az égig érő polcok között a síri csendben. Ekkor kőkemény női amazon énem azonnal megálljt akart parancsolni a feltörő kétségbeesésnek és elkezdtem magamban mondogatni: NEM – SÍRUNK – A – RAKTÁRBAN!

Nemsírunkaraktárban, nemsírunkaraktárban, nemsírunka… Micsoda?

Amikor rájöttem, hogy ősi sámánként mantrázok egy ilyen istenadta baromságot, elkezdtem hangosan nevetni (jogos kérdés, hogy ez az idegösszeomlás határa volt-e vagy sem).

Lehuppantam hát a borok közé (ha számít, épp a ménesi borvidék egyik kincse, Balla Géza Feketeleánykája mellé) és csak néztem a borokat.

Az üvegek színét, vonalvezetését, a címkék egyediségét, amiről már messziről megismertem egy-egy márkát (hm.. ügyes!). Elképzeltem a grafikust, aki megálmodta őket. Eszembe jutottak azok, akik gondos kezeikkel vigyázzák a szőlő életét. Akik egy évszázados szakértelmet felhasználva készítenek a szőlőből ennyire gyönyörű italokat.

Arra gondoltam, mennyire iszonyatosan szerencsések vagyunk, amiért Magyarországon ilyen tökéletes és változatos borok készülnek. És hogy mennyi megfeszített munka, kísérletezés és olykor komoly csalódások is elkísérik egy-egy fajta életét, mire híres borszőlővé válnának.

És most jön a lényeg…

Nekem aznap a borok megtanítottak valamit, amit a mai napig segítségül hívhatok, ha nem találom a helyes irányt.

Ezek a csendes, elegáns palackok emlékeztettek ugyanis arra, hogy kudarcok mindig voltak, vannak  és lesznek is – “amíg világ a világ”. Ha a borászok megálltak volna az első sikertelen próbálkozásnál, talán sohasem született volna meg egy-egy ma ismert bor. Talán az sem, amit épp most, a blogom olvasása közben kortyolsz.

Lehetsz olykor szomorú, feszült, kétségbeesett vagy annyira mérges, hogy úgy érzed, a két kezeddel szét tudnád tépni a világot. A lényeg, hogy mindig legyél annyira bátor, hogy megtedd a következő lépést az élethez. Végy egy nagy levegőt és tudd, hogy igenis van még hova menned.

Ilyenkor állj meg picit  és figyeld meg a világot! Hidd el, meg fogja neked mutatni azt, amire akkor és ott szükséged van ahhoz, hogy talpra állj. Bízd rá magad bátran és legyél nyitott arra, amit üzenni akar.

Nekem akkor az a pár(száz) csendes palack mutatta meg a helyes irányt és adott egy új szerelmet a régi “helyett”. Ez az érzés később hobbivá, olthatatlan tanulási vággyá és a borrolnoknek.hu születésévé vált.

Izgatottan várom hát a folytatást: vajon mit üzennek még nekem a palackok?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük